Szabi_logo_1_web

Alapfokú
Vezetéstechnikai tréning

A résztvevők megtanulják az alapvető vezetéstechnikai fogásokat. A félnapos képzésünk során megismerhetik az elengedhetetlen alapokat a helyes technikai kivitelezéshez, valamint olyan készségeket is elsajátíthatnak, mint a valós közúti sebességek mellett való vezetés és a vészhelyzetek kezelése. A tréning során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra, hogy valódi tapasztalattal gazdagodhassanak a tréningre látogatók.

Félnapos képzésünkön megtanulhatják, a felbukkanó akadályok hirtelen kikerülését, amihez elengedhetetlen a két vészelkerülési manőver kombináció, valamint olyan vészhelyzet-megoldásokat is, mint a helyes vészfékezési technikát és az akadály elkerülését.

A tréningbe beépíthető a kis helyeken történő autó használat kockázataival kockázatait csökkentő kapcsolatos oktatás is.

A tréningen résztvevők megtanulják megtapasztalják az autójuk és saját határaikat, akár pl: kanyarodás közbeni vészfékezés során, akár a hirtelen kettős sávváltást komoly tempó mellett az autójuk határait és azokat a kanyarokat, amelyeknél a kanyarvészfék alkalmazása szükséges lehet továbbá a kanyar közben tapadást vesztő autó kezelésének helyes módját. Valamint, olyan vészhelyzet-megoldásokat is, mint a helyes vészfékezési technikát és a kettős akadály elkerülést.

Egész napos képzésünkön valódi tapasztalatokat szerezhet a valós országúti sebességek mellett, valós tapadási körülmények között. Megtapasztalhatja az autó határait.

A tréning utolsó részében stresszhelyzetben kell alkalmazni a megtanultakat egy játékos vetélkedő keretében. Remek tükör a résztvevők számára, hogy vezetési képességét mennyire befolyásolja a külső körülményekből eredő nyomás.

Mesterfokú

Mesterfok Plusz
Vezetéstechnikai tréning

A tréning előfeltétele Mesterfok tréning tanúsítvány elvégzése.

A tréning során feldolgozzuk, hogyan kell biztonságosan és hatékonyan kezelni az autót autópálya sebesség közben. A nagy sebességű Dirt Experience Mesterfok Plusz tréningünk keretein belül, olyan feladatokat oldanak meg, amelyek segítik az azonnali reakció kialakulását ezáltal a személyes fejlődésüket szolgálják, például a vészfékezés kanyarban és a 100 km/órás sebességgel, ahol elengedhetetlen a tudatos, kontrollált helyzetfelismerés az autó korrigálása szempontjából, vagy a kettős vészelkerülés végrehajtásánál. A tréning fontos része a biztonságos sávváltás és a vezetési távolságok kialakításának megtanulása.

Ezek a feladatok segítenek a résztvevőknek abban, hogy teljes uralom alá vonják az autójukat még extrém helyzetekben is! A túl magabiztos járművezetők számára segít a felelősség érzet kialakítását, mert rádöbbennek határaikra, felelőtlenségük veszélyeire.

A tréningbe beépíthető akár a környezettudatos, akár a kis helyeken történő autóhasználat kockázataival kapcsolatos oktatás.

Autó vásárlás előtt áll a cég, azonban nem tudja melyik autó lenne a legjobb döntés?

Részt vennének képzésünkön, de nem tud elegendő autót felszabadítani? 

A bérautós tréningjeink autóvásárlás előtt álló cégeknek kifejezetten ajánljuk! Ismerje meg kiszemelt autójának határait, tulajdonságait, előnyeit, még a vásárlás előtt!

Emellett segítjük minden olyan ügyfelünket, akik a képzést valamilyen okból bérelt autóban szeretné elvégezni! Egyedülálló módon lehetőségük van speciális körülmények közötti modell összehasonlításra, Partnerünk a Schiller Autó Család jóvoltából. 

A Schiller Autó Családdal együttműködve 7 különböző márka legváltozatosabb típusait tudjuk biztosítani. Ami hatásosabb betekintést enged az autó határainak felfedezésében, mint egy próbakör megtétele! Üzemanyagról,  helyszínre szállításukról gondokosunk! A tréning tematikájának megfelelően kategóriákba rendezzük az autókat, és kiválasztjuk 7 különböző márkából, azt az 5 modellt, amivel az adott Teszt és tréning napon dolgozni érdemes. 

A bérautós tréningek menete!

Minden autóba 2 ügyfél ül, míg az egyik gyakorol, a másik utasként élheti át a feladatokat társával, és figyelheti meg a tesztautók viselkedését, majd cserélnek, ezzel is élménnyé alakítva a tanulást. Mindezt biztonságos körülmények közt zárt pályán, profi instruktorok segítségével.

Bérautós

Takarék
Vezetéstechnikai tréning

A fogyasztás csökkentése a vezető hozzá állásától függően, akár 17%  is lehet. A gazdaságos vezetési stílus elsajátítása és környezetünk felelős megóvása mindannyiunk érdeke, a közlekedés fenntarthatóságának záloga.

Félnapos képzésünkkel nem csak új fortélyokat sajátíthat el, hanem már személyes eszközeivel, akár egyéni, akár céges szinten is hozzájárulhat az üzemanyag fogyasztás komoly mérsékléséhez, ezáltal a környezetterhelés csökkentéséhez. Ez a képzés minden esetben az egész napos, mesterfok képzés betét programja. 

Minden egyes liter üzemanyag-fogyasztás csökkenésével 3 kilogramm szén-dioxid terheléstől mentesül a Föld légköre. Évi 30 000 kilométeres futásteljesítmény esetén a 100 kilométerenként 1 literrel kevesebbet fogyasztó autóvezető közel egy tonna üvegházhatású gáz kibocsátásától mentesíti magát, és csökkenti az autó fenntartási költségeit is.

Ha úgy érzi, az árak emelkedni fognak a következő időszakban, emiatt az üzemanyagköltségek még magasabbak lesznek, akkor érdemes még jobban odafigyelni a gazdaságos vezetési stílusra. 

Amellett, hogy segítjük a földet pénztárcabarát megoldás is.

Alap

Az ár tájékoztató jellegű
69 800 /Fő
  • 1/2 napos training
  • Ebéd

Mester

Az ár tájékoztató jellegű
129 800 /Fő
  • Egésznapos training
  • Ebéd

Mester +

Az ár tájékoztató jellegű
142 800 /Fő
  • Egésznapos training
  • Ebéd

Bérautós

Az ár tájékoztató jellegű
  • Kérj ajánlatot
  • Ebéd

Takarék

Az ár tájékoztató jellegű
  • Félnapos training
  • Ebéd

Bérautós

Az ár tájékoztató jellegű
  • Kérj ajánlatot
  • Ebéd

Takarék

Az ár tájékoztató jellegű
  • Félnapos training
  • Ebéd